Izland nyáron más, mint télen, de azért a 6. napon kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy annyira mégse mindig… Azt írtam az előző bejegyzés végén, hogy folytatom a beszámolót hamarosan. Nos egy picit több idő telt el, mint terveztem, de itt a folytatás. Nehezen vettem rá magam ezen sorok írására, mert nagyon hiányzik ez a csodasziget… Ha tehetném holnap foglalnám a jegyeket a következő utazásra. 🙂 Ebben a részben Myvatnból Seyðisfjörðurba, majd másnap onnan Höfnbe utazunk.
Ott hagytuk abba, hogy egy fantasztikus napot zártunk életem legjobb fürdős élményével a Myvatn Bathban. Egész éjszaka esett, de szerencsére reggelre elállt és amíg a csajok ébredeztek én már ültem is autóba, hogy a közelben található Foss Hotelről lőjek egy (néhány) képet. (Ez ha jól sejtem ugyanaz a Foss Hotel, ahol Pamkutyáék töltőt találtak a majdnem lemerülő Nissan Leaffel pár évvel ezelőtti videójukban.)
A Hverfjall kráter méretei nehezen adhatóak vissza fotón, ahogy a teljes térség fölé tornyosul, de talán az, hogy ezt a képet kb 10 km távolságból készítettem segít elképzelni. A második kép bal alsó részén látható kis épület ad egy kis támpontot a méretehez.
6. napunkra is rengeteg programot terveztünk: Dettifoss, Hengifoss (kb 2,5 óra séta oda-vissza), Stuðlagil Canyon, bevásárlás Egilsstaðirban, majd a szállás elfoglalása Seyðisfjörðurban. Térképen nem tudom a teljes megtett utat mutatni, a lényeg azonban látszik, ez egy kevésbé hosszú napnak ígérkezett, bár a térkép elég csalóka, de erről majd a maga idejében.
Dettifoss – avagy nyáron tél
Nem gondoltam volna, hogy augusztus 18-án havazást fogok látni, de Izland nyáron is tartogat meglepetéseket. Az út 1 óra 10 perc volt a hoteltől és az utolsó fél órát nagyon erős szélben, -1 fokos külső hőmérsékletben erős hóesésben tettük meg. Picit el is bizonytalanodtak a csajok, hogy ki akarnak-e szállni, de végül győzött a kíváncsiság és a kalandvágy.
Ezt írja Dettifossról a chatgpt, ha 3-4 mondatos összefoglalót kérek: „Európa egyik legnagyobb vízesése. A 44 méteres magasságával és 100 méteres szélességével lenyűgöző látványt nyújt, miközben hatalmas víztömege dübörögve zúdul alá. A környező vadregényes táj tovább fokozza az élményt, csodás kilátást és kiváló fotózási lehetőségeket kínálva. Könnyen megközelíthető túraösvényeken keresztül, így a Dettifoss kihagyhatatlan úti cél a természet szerelmesei és a kalandra vágyók számára.”
Mindezt azért írtam ide, mert ebből nekünk a kaland jutott csupán. A „könnyen megközelíthetőséget” nehezítette a vízszintesen eső havaseső, illetve a 0 fok környéki levegő, amit a szél miatt sokkal kevesebbnek éreztünk. Maga a túra tényleg nem megterhelő és napsütésben azt gondolom csodaszép lehet. Messziről látszik a párafelhő a vízesés fölött, de az erejét akkor tapasztaltuk meg mikor odaérünk. Mintha szakadt volna az eső, teljesen eláztunk néhány perc alatt. A gépeim elő se vettem, csak a telefont használtuk Eszterrel.
Az élmény semmihez sem hasonlítható, mert olyan erejét tapasztaltuk meg a természetnek ismét, amire talán csak télen volt példa. Az egész nem tartott egy óráig sem, de nagyon átáztunk, és átfáztunk. Volt nálunk vízlepergető kabát, de a varrások mentén mindenki kabátja beázott picit.
A reggel készített szendvicseink elfogyasztása közben tervezgetni kezdtük a nap hátralevő részét, mert ugyan még csak 10 óra volt egyértelműen éreztük, hogy minden nem fog beleférni és így lesz miért még visszajönni… 🙂 A 2,5 órás túrázásról lemondtunk, a Hengifossért még vissza fogunk menni.
Studlagil Canyon bazalt oszlopai
A következő megállónknak egy nagyon népszerű helyet választottunk, aki körbeautózza a szigetet többek közt ezért a helyért is teszi. Két oldalról közelíthető meg, az egyik a „Viewpoint” – ‘Kilátópont’ nevet viseli, amit mi is választottunk. Az ide vezető út jól járható, a Subarunak köszönhetően tempósan tudtunk haladni a köves úton is. Útközben esett az eső egy darabig, de amikor kiszálltunk csak a szél fújt, de az annyira, hogy a kis drónt fel sem mertem reptetni, pedig ez a hely fentről igazán látványos, de azért majd visszajövünk egyszer.
A kilátóponthoz lesétálva (lépcsőzve) megállapítottuk, hogy a másik oldal szerencsésebb lett volna, csak ott meg jóval többen voltak. Levontuk a tanulságot: amikor ide visszajövünk akkor szeretnénk majd itt kempingezni egy éjszakát, és akkor este és reggel is megnézhetjük majd ezt a helyet a tömeg nélkül, ráadásul fotózás szempontjából sokkal szerencsésebb fényviszonyok között! 🙂
Összességében ez a kitérő pont olyan lett, amilyenre az egész utat szerettem volna: felfedezős. Ide mindenképp vissza akarok menni és azt is, hogy kb hogyan.
Az út Egilsstaðir és Seyðisfjörður között
Ebédünk a változatosság kedvéért ismét a reggel készített szendvicsünk volt, de továbbra sem bántam, hogy ilyesmit eszünk, amíg ilyen csodálatos helyeken tehetjük. Élveztem a vezetést, közben jól elbeszélgettünk, de Johannán érzehető volt a korábbi napok fáradalma, és igazán semmi másra nem vágyott csak bekuckózni valahol egy meleg helyen, ezért úgy döntöttünk, hogy egy rövid bevásárlás után egyenesen a szállásunkra megyünk.
Egilsstaðir Izland keleti részének legnagyobb városa, 2024-ben 2632-en laktak itt. A várost Seyðisfjörðurral összekötő út legszebb útszakasza, amit valaha láttam. Mivel hely van bőven, nem kellett erdőt kivágni az útépítéshez, ezért felfele hosszú egyenesek és hajtűkanyarok alkotják az utat. Felérve ami a szemünk elé tárul azt semmilyen képrögzítésre alkalmas eszközzel nem lehet visszaadni. Azt hiszem erre majd csak a virtuális valóság, és az oda rögzített valós 3d-s képek lesznek képesek.
Valahogy arra nem számítottam, ami ezután következett. Szeretném leírni a saját szavaimmal, de nehezen megy. Amikor megnézel egy útvonalat a térképen azok csak vonalak, nem érzed a táj hullámzását fel és le. Ahogy ezt írom több szakasz azonnal eszembe jut az utunkról, de a Seyðisfjörðurba vezető út egy életre megmarad. Ahelyett, hogy birkóznék a szavakkal újra a chatgpt-t hívom segítségül:
„Az Egilsstaðir és Seyðisfjörður közötti útszakasz Izland egyik leglátványosabb autóútja. A körülbelül 27 kilométeres út a hegyeken keresztül vezet, és lélegzetelállító tájakat kínál. Ahogy elhagyod Egilsstaðirt, az út fokozatosan emelkedik, mígnem elérsz a Fjarðarheiði-hegységbe, ahol gyakran találkozhatsz hóval és köddel még nyáron is. A szerpentin út kanyarog a magaslatokon, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a völgyekre és távoli fjordokra. Seyðisfjörður felé közeledve az út meredeken ereszkedik le a festői fjordba, miközben körülötted vízesések csobognak, és a táj zöldbe borul. Az út végén Izland egyik legelbűvölőbb halászfaluja vár, a fjord partján meghúzódó Seyðisfjörður.”
Seyðisfjörður
A szállásunk egy garázsból kialakított apartman volt, jól felszerelt konyhával. Csak ajánlani tudom a helyet, ár/érték arányban tökéletes.
Amíg Johi pihent picit, én sétáltam egyet és fotózgattam a városban, addig Eszter főzött egy finom, meleg vacsorát.
Zavart, hogy csak néhány lundát láttunk néhány nappal korbban és Johi többször is elmondta mennyire örülne még ha valahogy összejönne. Szerencsére a fb csoportokban már egész sok segítséget kap az ember. Innen tudtuk, hogy nem ér meg 2,5 óra autózást a keleti parton található legnagyobb lunda populáció felkeresése Borgarfjörður Eystri-ben, mert nincsenek ott. Pici reményt láttunk viszont arra, hogy a fjordban bálnát lássunk, ezért úgy döntöttünk, hogy kiautózunk a földnyelv csücskére.
Ismét a semmi közepén érezhettük magunkat, miközben jobbra és balra hatalmas hegyek tornyosultak fölöttünk. Egy kisebb vízfolyáson át kellett volna kelnünk, de sajnos inamba szállt a bátorságom… A csajokkal megígértettem, hogy soha nem említik meg senkinek, hogy 20 perccel később egy idősebb hölgy gond nélkül kelt át abból az irányból, amerre mi menni szerettünk volna… Amit itt láttunk azért az is csodaszép volt, és csak mi voltunk hárman. Hatalmas csend, csak a víz csobogása és semmi más.
Az autóból így nézett ki ez a nap:
Esti fotós séta Seyðisfjörðurban.
Itt már hagyom, hogy a képek beszéljenek inkább. Annak ellenéze, hogy Izland nyáron a hosszú napokról és rövid éjszakáiról is ismert, ez augusztus végén már azért nincs így. Este 8 körül már sötétedni kezd és reggel sem kel nagyon korán a nap.
Két érdekességet kell még megemlítenem a kisváros kapcsán, hogy a kikötője Izland egyik legfontosabb tengeri kapuja, különösen a nemzetközi kompforgalom szempontjából. Ez az ország keleti részének egyetlen kikötője, amely közvetlen összeköttetést biztosít Európával a Smyril Line kompjárata révén. Nemcsak a keleti régió, hanem egész Izland gazdasági és turisztikai szempontból kiemelt pontja. Érdekes ezt azzal összevetni, hogy a település lakossága 2023-ban 659 fő volt.
Ahogy a képeken látszik néhány ház érdekesen van dekorálva, ami annak köszönhető, hogy művészek nagy számban és előszeretettel fordulnak meg ebben az idilli kikötőfaluban. Első látogatásunk alapján teljesen megértem őket.
Izland nyáron 7. nap Seyðisfjörður – Höfn
A reggel mindig a szendvicsek készítésével kezdődött…
Reggel még sétáltunk egyet, próbáltuk magunkba zárni Seyðisfjörðurt minden apró szépségével együtt. Megmutattam néhány érdekes épületet a lányoknak, amiket előző nap kiszúrtam, majd útnak indultunk.
Ez újra egy hosszú napnak ígérkezett. (Diamond beach nem szerepelt a programban arra a napra, de úgy alakul, hogy bekerült..)
Az út ezen a szakaszon pont olyan volt, mint amilyenre Izlandon számítasz, a táj annyira lenyűgöző, hogy egy pillanatig sem zavarnak a kocsiban töltött percek, órák.
Több alkalommal is megálltam, hogy fotózzunk kicsit. Volt amikor egy világítótorony, máskor rénszarvasok miatt.
Eystrahorn, nem épp ideális időjárásban. Azért abban a pici házban eltöltenék néhány napot szívesen…
Az egyik nagyobb kitérőnk Hvannagil – Golden Valley volt, ahol repültem egy keveset a drónnal. Továbbra sem élesek a képek (ezt néhány hónappal később csak egy garanciális csere oldotta meg), de azért sikerült 1-2 izgalmas képet készíteni.
Egyszerűen elfogytak a jelzőim az ide vezető út leírására. Az mégis sokat elárul szerintem, hogy 5 hónappal később is gond nélkül vissza tudok idézni 4-5 kanyart, emelkedőt, és a kavicsos utat amin ide jutottunk.
Vestrahorn és Höfn
Vestrahornról Eliah Locarditól hallottam, és amióta láttam azt az epizódot az Fstoppers-es „Photographing the World”-ben szeretném látni élőben is. A téli út során bántam, hogy idáig már nem tudtunk eljutni. Ezúttal sikerült, viszont olyan rossz idő volt, hogy a szakadó eső miatt inkább arra se gurultunk. Ide is visszatérünk majd! Gondoltam hátha hajnalban, hiszen most nagyon közel a szállásunk, pont ezért, hogy reggel kimehessek ide egyedül.
Éhesek voltunk, így egyből egy benzinkút fele vettük az irányt. Hihetetlen, hogy egy benzinkúton ilyen finom és jó minőségű kaját lehet kapni. Persze nem olcsó, sőt rohadt drága, de akkor sem vagyok ehhez hozzászokva…
Ezen a részen nem sikerült időben szállást foglalni, vagy túl korán foglaltunk, a fene se tudja. Az biztos, hogy a 2. legdrágább szállásunk volt az egész túra során egy 20m2-es szoba 3 ággyal, egy asztallal és egy hatalmas fürdővel, amiben a méretei ellenére egy mosdókagyló, egy zuhanyrózsa és egy wc volt csupán. Sehol nem találkoztam ennyire puritán kialakítással életemben. Nagyon fura egy szállás volt és a legbosszantóbb, hogy volt még szabad szobájuk aznapra és kb fele annyiba került volna. A dinamikus árazás ezúttal jól kifogott rajtunk. Erről a szállásról képet sem szeretnék mutatni. 🙂
Délután 4-re értünk a szállásunkra. Ittunk egy forró teát/kávét, majd annyira nyomorultul éreztük magunkat abban a pici, sötét szobában, hogy egy rövid pihenő után úgy döntöttünk megnézzük a Diamond beach-et már aznap is. Ez ugyan oda-vissza kicsit több mint 2 órás utat jelentett, de ez is sokkal jobb alternatívának tűnt a szobánknál. Ráadásul a téli utazásról az egyik legmaradandóbb élmény volt Jökulsárlón, ami ezúttal sem okozott csalódást, még esőben sem.
Diamond Beach-en szinte egyetlen nagyobb jégdarab sem hevert a parton ezen a délutánon, így ott már nem időztünk. Az út visszafele nem esett valami jól, mert tudtam másnap is újra végig kell itt autózni, és ez egy sokkal kevésbé látványos út.
Utazásunk 8. napja minden várakozásunkat felülmúlta, de így is nagyon hosszú ez a poszt, szóval hamarosan folytatom… 😀