„Izland nyáron más, mint télen” – így kezdtem az előző bejegyzést. Ha még nem olvastad a korábbi napok beszámolóit, akkor javaslom a téli kalandunk történetével kezdeni. 2024 januárjában jutottunk el először Izlandra és lebilincselő szépsége egy életre megváltoztatott. (Az új weboldalra a tartalmak költöztetése egy kis időbe telik, coming soon…)
Hajnalban ismét borongós arcát mutatta az időjárás, ezért végül az alvás mellett döntöttem a hajnali fotózás helyett a Stokksnesnél. Oda mindenképp vissza szeretnék menni. Gyűlik a lista és abban bíztam, hogy ennél azért kevesebb helyen fogom ezt érezni. Gyakorlatilag a teljes útra elmondható eddig.
A 8. nap javarészt olyan látnivalók sorakoztak, amiket télen is láttunk, azokra nem szántunk nagyon sok időt ezen a nyári utazáson, valamint megnéztünk két kanyont, melyek közül a népszerűbb egy nagy csalódás volt a kevésbé látogatotthoz képest. Amiket ezen a napon bejártunk sokaknak majdnem a teljes izlandi utazásukra elég szokott lenni. Szépen sorban: Jökulsárlón, Diamond Beach, Múlagljúfur-kanyon, Fjaðrárgljúfur, Reynisfjara, Dyrhólaey, Skógafoss, Seljalandsfoss.
Jökulsárlón – Diamond Beach
Jártunk itt télen, jártunk itt egy nappal ezelőtt, de reggel is meg kellett álljunk. Nem tudom mennyi időt töltöttünk itt, de érdekes volt látni milyen sokat változik a gleccserlagúna alig több mint 12 óra alatt. A jég kékje valahogy a téli napsütésben sokkal jobban kijött, de azért még így felhős, borongós időben is fantasztikus látvány. Előző nap sok fókát láttunk, akik kora reggel még azt hiszem pihentek.
Majd lementünk a partra is, hogy „gyémántokat” láthassunk, és ezúttal sokkal nagyobb szerencsénk volt. Johi egy nagyobb darabra rá is csücsült.
Később aztán talált még egy sokkal nagyobbat is, azt lentebb láthatjátok. Ja és meg is kóstolta.
A jégdrarabokat dobáló, körülölelő hullámokat nézve és persze fotózva meg videózva rohant az idő, ránk pedig még egy nagyon hosszú nap várt, így nehéz szívvel de magunk mögött hagytuk ezt fantasztikus helyet. Semmiképp se hagyjátok ki ha Izlandra mentek!
Múlagljúfur-kanyon
Az 1-es úttól kb 3-4 km-s kitérőt jelent, elég döcögős úton, de 100%-ig megéri! Ezt a kanyont is Eszter tervezte be az útvonalunkba, és nagyon várta is. Szeretünk túrázgatni, de még igazán nagy tapasztalatunk nincs, így itt se tudtuk mire számítsunk. Szerencsére csak 10-12 autó parkolt itt mikor megérkeztünk, az útvonal pedig másfél kilométer, amiben szintemelkedés is akad bőven. Lassan, kényelmes tempóban haladtunk, de még így is nehéz volt eltalálni hány réteg ruhának is kellene rajtunk lenni.
A terep egyáltalán nem volt nehéz, egy-két helyen voltak benne meredekebb részek csupán, így jól haladtunk és kb 45 perc alatt felértünk és megpillantottuk a kanyont.
Képzelj el egy mesébe illő, nagyon mély, keskeny és meredek falú kanyont két vízeséssel, olyan mély zöld színekkel, amit eddig csak filmekben láttatok. Eközben a madarak hangján kívül csak a vízesések hangját hallani tompán, de egyébként minden csendes. Na ilyen ez a kanyon, talán a kedvenc helyem az egész szigeten! Ide 100%, hogy vissza szeretnék még menni!
Eszter egy ponton azt mondta, hogy ő már megáll, onnan Johival ketten folytattuk felfele. Amíg ketten figyeltünk rá sokkal jobban tudtam a tájra is koncentrálni, és ugyan már nem kicsi de amint kettesben maradtunk teljesen más lett a túra. Jó tempóban haladtunk, Johi ügyesen megy nehezebb terepen és nem ijed meg akkor sem ha néhol egy ember számára elég csak a hely és alattunk hatalmas mélység.
A kanyonban három természetes kilátópont van, az elsőnél hagytuk Esztert és a másodikig könnyedén felmentünk Johival. A harmadik még 20-25 perces séta lett volna csak felfele, ezt már Johi is jelezte hogy soknak érzi.
Fotóztunk egy kicsit, repültem egyet a drónnal majd elindultunk vissza. Hamar sikerült leérni, valahogy ez gyorsabban ment ebbe az irányba.
Fjaðrárgljúfur
Lomagnupurnál ezúttal is megálltunk egy picit útközben. Egyszerűen lenyűgözőek a méretei. Kb 20 km-s távolságból kiszúrja az ember és percekig csak nézi, ahogy egy kicsit sem jut közelebb hozzá…
Fjaðrárgljúfur az egyik legismertebb és leglátogatottabb kanyon Izlandon. Megközelítése sokkal egyszerűbb, mint az előzőnek, a parkolótól a kanyon pár percre kezdődik. Ezzel persze az is együtt jár, hogy korábban is rengetegen keresték már fel, így a helyiek a természet megóvása érdekében kijelöltek egy turistaösvényt.
Kötelekkel határolt gumipadlókon sétálni sok-sok emberrel együtt, na ez nem az az élmény amiért Izlandra utazik az ember. Még akkor is így van ez ha szép a táj. Az igazság az, hogy ez meg sem közelíti az előző megállónkat. Nem is töltöttünk itt sok időt, drónoztam picit, továbbra is életlen képeket készített, ami nagyon lelombozott.
Nem véletlenül választják egy esküvői kreatívhoz, könnyen megközelíthető és mégis nagyon szép hely, de messze elmaradt a várakozásainktól.
Az útszakasz amin ezt követően mentünk már ismerős volt, hiszen télen jártunk erre, és akkor sem tűnt nagyon izgalmasnak, és ez most sem változott egészen Víkig.
Vík í Mýrdal
Csupán azért említem meg mert télen és nyáron is megálltunk itt és ugyanabban az étteremben ebédeltünk.
A fáradtság érződött már rájtunk, és mivel még hosszúnak ígérkezett a nap itt egy picit megpihentünk. Ebéd után váltottam pár szót a pultos sráccal, aki Szlovákiából költözött ki 8 éve és csupa jót mondott. Biztos vannak nehezebb napok is, de valahogy akik külföldről ide jönnek munkát vállalni megtalálják a számításukat. Vík-ben a fb csoportok alapján több magyar is él.
Reynisfjara
Reynisfjara, a fekete homokos óceánpart. Télen hatalmas szél és óriási hullámok miatt a sziklákhoz nem tudtunk közel menni, de nyáron sikerült. Csupán ezt a sort kell kiállni egy képért…
Ezt a párt nagyon irigyeltem, a többiekhez képest úgy éreztem jobban tudják értékelni a helyszínt, mint a fotókért sorban állók. Azért kíváncsi lettem volna, hogy ők vajon ezelőtt vagy ezután készítették el a sajátjukat. 🙂
Télen itt készítettem az egyik kedvenc fotóm, ezt:
Bíztam abban, hogy valami hasolóra lesz esélyem, de a fények nyáron napközben nagyon mások…
Dyrhólaey Viewpoint – nézzünk lundát
A lundás fb csoport alapján előző este itt nagyon sok lundát láttak. Nem könnyű beazonosítani épp melyik részen, ez pedig egy elég nagy terület.
Ahogy itt látható, ha nem megfelelő az időpont, akkor teljesen mindegy mit fotózunk a képek nem lesznek igazán látványosak. Le is tettem arról, hogy a télihez hasonló képet készítsek ezen a napon, pedig a kilátóponttól Reynisfjara is jól látható.
A lundák sajnos nem azon a részen fészkeltek, hanem egy 15 perces sétára, amíg a csajok lesétáltak a hegyről én a kocsit közelebb hoztam és vittem nekik meleg teát, mert kezdett lehűlni a levegő. Azt hiszem ha lundákat szeretnétek látni ez a tökéletes helyszín, mert a parkoló közel, mégsincsenek nagyon sokan és valóban sok volt a lunda még az augusztus 20-ai dátum ellenére is.
Amire nem számítottunk, hogy milyen sokára fognak berepülni a vízről. Szerencsére már este 6 körül láttunk egyet, ennek köszönhetően bíztunk abban, hogy jönnek még.
A vizen kezdtek gyülekezni, már százával úszkáltak, ringatóztak a hullámokon, de valamiért nem akartak berepülni. A környéken sok sirály körözött a sziklák fölött, elképzelhetően tartottam, hogy miattuk akarnak együtt, egy csapatként hazarepülni. Az idő telt, én szinte magamban számoltam a másodperceket, tudva azt, hogy amíg itt ácsorgunk megnézhetnénk Kvernufosst, Skógafosst, stb stb. De elég volt ránéznem Johi izgatott és olykor csalódott arcára, hogy tudjam mi az igazán fontos: ma este lundákat fogunk nézni.
Végül 8 is elmúlt mire úgy döntöttek ideje hazajönniük. Ezt egy tánchoz tudnám hasonlítani, egyszerűen varázslatos volt látványt nyújtott a többszáz picike madár, ahogy együtt elindult.
Lundák és a háttérben a sziklák. Úgy gondoltam ez egy jó zárókép lesz, és újra autóba pattantunk.
Skógafoss és Seljalandsfoss
Izland leghíresebb vízesései voltak hátra, egymástól kb 30 percnyire, tehát egészen közel, de a nap is a végéhez közeledett. Láttuk télen és eredetileg sem akartunk túl sok időt itt tölteni, de ennél azért jó lett volna többet.
Skógafosshoz érkeztünk előbb, ahol a parkolóban nagyon kevés autó volt, többnyire azok, akik az éjszakát is itt töltötték kempingezve. Ha nem akarsz emberekkel találkozni ezeknél a könnyen elérhető látványosságoknál, akkor javaslom, hogy este érkezz meg. A fények is sokkal jobbak és szuper, hogy nincsenek sokan.
A nap talán már lement ekkor, de még szép világos volt Nyugaton az ég, ebben bízva siettem nagyon, hogy Seljalandsfosshoz érjünk. Leparkoltam az autót, elkaptam egy gépet a táskából (sajnos az állványomat nem) és már szaladtam is… Szaladtam, mert tudtam, hog minden perc számít.
Annyirszor láttam ilyen és ehhez hasonló képeket, fantasztikus volt megélni. Johi és Eszter is jött utánam miután megvették a jegyet a parkolásra.
Állvány hiányában különböző trükkös megoldásokkal próbáltam a sziklán egyensúlyozni a gépem, majd később egy kedves fotóstól 2 kép erejéig kölcsön kaptam az állványát. A képeken látszik, hogy egy kicsit lekéstük a fényt sajnos, de még így is fantasztikus zárása volt ez a napunknak.
Elmondhatatlanul büszke vagyok Johira, aki egyetlen morgás nélkül tolta végig ezt a rendkívül hosszú napot. A szállásunk még fél órányi autózásra volt, és bőven elmúlt 10 óra mire ágyba került. Ez a szállás is jó választásnak tűnt, főleg ár/érték arányban, teljesen az előzőnek az ellentéte. Egy kis kabin egy tanyán, semmi túl fancy, de nem is volt erre szükségünk.
Egy kicsit zavart, hogy két kedvenc vízesésünk kimaradt, mert Kvernufoss és Gljufrabui mindenképp megér többször látogatást, de lesz még amiért visszajönni. Ekkor még nem tudtam, hogy Gljufrabui nagyon hamar sorra fog kerülni…
Jöjjenek Eszter telefonos képei a korábbi néhány napról:
Folytatás hamarosan…